Ez hívják túlszámlázásnak - Több mint 4 millióba került egy nővel való együttlét egy Bács megyei férfinak

A szex után a férfi őrizetlenül hagyta a mobiltelefonját. Hiba volt.

Hamar beazonosították, majd őrizetbe vették a bácsalmási rendőrök azt a 24 éves nőt, aki 4 millió forintot emelt el kuncsaftja számlájáról – írja a Police.hu.

Az ügy előzménye, hogy egy mátételki férfi egy „szexuális szolgáltatást kínáló” fiatal hölgyet hívott találkozóra még 2024. május 6-án a hajnali órákban.

A randevúra néhány órán belül sor került, a légyottot követően pedig a kuncsaft pénzt utalt a nőnek a szolgáltatásért cserébe a telefonjáról.

A férfi azt is felajánlotta felajánlotta alkalmi partnerének, hogy hazaviszi kocsival.

Menet közben a nő egyik ismerőse is csatlakozott hozzájuk. Útjuk azonban a tervezettnél hamarabb véget ért: a nő megkérte a sofőrt, hogy álljon meg az egyik dohányboltnál, majd a társával együtt kiugrottak az autóból és elszaladtak.

A sértett csak ezután vette észre, hogy

az útközben felügyelet nélkül hagyott mobiltelefonján aktív az internetes bankfiókja, ahonnan 4 millió forintos utalást végeztek.

Az esetről értesítette a bácsalmási rendőröket, akik azonnal munkához láttak és hamar beazonosították a férfi alkalmi ismerősét. A 24 éves nőt 2024. május 7-én elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a csalás miatt.

A nyomozóknak sikerült a jogtalanul elutalt összegből 3,7 millió forintot egy bankszámlán lefoglalni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló