„Ez hülye!” – mondta Baranyi Krisztina polgármester a ferencvárosi képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor Gyurákovics Andreánál, a Fidesz frakcióvezetőjénél volt a szó. -írja a 24.hu - Baranyi akkor szólt közbe, amikor a fideszes politikus azt mondta, a szociális támogatások mértékének megtartásához fel lehetne használni egy takarítógépre előirányzott 30 millió forintot. A polgármester szerint Gyurákovics elképesztő hozzá nem értésről tett tanúbizonyságot az ülésen, ezért bukott ki belőle a mondat, amit mindenki hallhatott. Ő úgy emlékezett: a Fidesz mintegy 800 millió forintnyi módosítást javasolt, majd miután Gyurkovics Andrea nem tudott válaszolni arra, honnan lenne pénz minderre, elkezdett rámutatni azokra a költségvetési sorokra, amik a legmagasabb összegű tételeket tartalmazták.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!