Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ez vihar előtti csend az orvosi kamara szerint

A kormány sok mindent elkezdett megvalósítani a MOK javaslataiból.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kamara március 15-én tette közzé a 11 pontos javaslatcsomagját, amelyben szigorúbb intézkedéseket szorgalmazott az emberek mozgásának korlátozására, sokkal több védőeszközt kért az egészségügyi dolgozóknak, és az ellátás átszervezését is javasolta. A kormány, úgy tűnik, elfogadta a Magyar Orvosi Kamara szakmai javaslatait, és alkalmazza is ezeket a járvány elleni védekezésben – mondta a 444-nek Kincses Gyula, a MOK elnöke.

Sok olvasói kérdés érkezik hozzánk. Mi pedig szeretnénk friss, hiteles híreket adni neked. Támogasd a munkánkat!
Támogatom

„Nem akarom azt mondani, hogy minden rendelkezés azért történt, mert a kamara abban a bizonyos tizenegy pontjában leírta, de az tény, hogy egyre nagyobb számban egyeznek az intézkedések azokkal, amiket mi leírtunk. Tehát úgy tűnik, hogy mi jó intézkedéseket kértünk, jó irányba indultunk.” - A kijárási korlátozásokra vonatkozóan a kamara elnöke szerint jobb lett volna előbb lépni, de most az a fontos, hogy ez is megtörtént végre. És az orvosok eszközellátottságán is javítottak. Azon lehet vitatkozni, hogy a védőfelszerelés megfelelő-e vagy elég-e, de hogy érdemi javulás van, az biztos - mondta Kincses, aki szerint a kamara azon javaslata is megvalósult, hogy a 65 évnél idősebb orvosokat, akik kiemelten veszélyeztetettek a járványban, vegyék ki a védekezésből.

Szintén kérték, hogy ne csak egyetlen laborban vizsgálták a vírusteszteket. Ennek a kérésnek is eleget tettek. Kincses szerint a kamara kommunikációja a kormányzattal eléggé egyirányú: leírják a véleményüket, javaslataikat, ezeket a kormány jó százalékban figyelembe veszi, de itt a kommunikáció meg is szakad, a kormány nem avatja be a kamarát a további terveibe. A MOK-nak így nincs adata arról, hogy mennyi koronavírusteszt áll rendelkezésre az országban, és azt sem tudják, hogy milyen stratégia mentén tervezi a tesztelés bővítését a kormányt. 

orvos
Nyugat.hu

A kamara a kezdetektől sürgeti a minél szélesebb körű tesztelést, de Kincses azt is hangsúlyozza, hogy nem önmagában a tesztek száma a meghatározó, hanem a tesztek célzott felhasználása. Tehát minden olyan egészségügyi dolgozót, akinek esélye van arra, hogy fertőzött beteggel találkozzon, tesztelni kell. És a legfontosabb a kontaktuskutatás. Amikor például egy iskolában kiderül, hogy az egyik gyerek érintett lehet, mert a szülei megbetegedtek, akkor azonnal le kell szűrni az egész osztályt és a tanári kart – mondta.

Kincses kiemelte, hogy a nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a járvány legjobban éppen az egészségügyi dolgozókat veszélyezteti: nagyon gyakran kerülnek kapcsolatba fertőzöttekkel, a leterhelt, kimerült orvosok és ápolók immunrendszere legyengül, könnyen elkapják a vírust. Spanyolországban például a fertőzöttek csaknem tizenöt százaléka, közel tízezer ember egészségügyi dolgozó.

A MOK elnöke szerint a magyar egészségügyi dolgozók tisztában vannak a veszéllyel: „mindenki sejti, hogy mi jön. Látjuk a külföldi adatokat. Végeztem egy fejszámolást is, amiből az jön ki, hogy az átlag populációhoz képest tízszeres a megfertőződési arány az egészségügyi dolgozók körében.

Tudjuk, érezzük, mi jön, de pánikhangulatot nem érzek a kollégák között. Inkább feszült várakozást. Vihar előtti csend. Azt tudjuk, hogy a megbetegedések tömege fog ránk omlani. De valahogy úgy működik az egész, hogy meghallgatjuk az operatív törzset, bólogatunk, és akkor haza kell mennünk megnyugodva. Közben nem látjuk a mestertervet. Nincs előttünk, hogy ezek a válságintézkedések hogyan néznek majd ki egyben.

Egy túlzott biztonságba éltünk az elmúlt 10-20-30 évben, ami ezeket a félelmeket kiiktatta belőlünk, és ezért a felkészülést is. Mindig voltak valamilyen kötelező járványvédelmi tervek, de ezeket úgy mint a tűzvédelmi tervet, minden munkahelyen meg kell csinálni, aztán kipipálták, és senki nem veszi igazán komolyan. A járvány elleni védekezés kikényszerített egy csomó átalakítást az egészségügyben. Olyanokat is, amelyekkel már évek óta kínlódott a kormányzat és a szakma. Például a digitalizálás most biztosan nagy lendületet kap, és az is, hogy csökkenteni kell a fölösleges orvos-beteg találkozások számát, erősíteni kell az elektronikus egészségügyet, nagyobb lehetőséget kell adni a távkonzultációnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közélet

Hirdetés