Ezentúl ultrahangos kamerával is körülnézhetnek a betegek koszorúereiben a szombathelyi Markusovszky Kórház orvosai

Betegszállító ágyakat, szakdolgozói továbbképzéseket és egy új intravaszkuláris ultrahangos rendszert is finanszírozott a Markusovszky Kórházért Alapítvány.

A Vas Vármegyei Markusovszky Kórházért Alapítvány keddi sajtótájékoztatóján jelentették be, hogy 2025-ben több mint 9,7 millió forint SZJA 1 százalékos felajánlás érkezett az alapítványhoz. A pénzből több mint 6,5 millió forint értékben három betegszállító ágyat vásároltak a Sürgősségi Betegellátó Osztály számára, emellett veszélyesanyag-csomagoló készülék beszerzését és szakdolgozók továbbképzését is támogatták a szombathelyi Markusovszky Kórházban.

Az alapítványhoz ezen felül 10 millió 740 ezer forint címkézett támogatás is érkezett, ebből a Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály számára intravaszkuláris ultrahang, vagyis IVUS-készüléket szereztek be.

Markusowszky kórház adomány átadó
Harangozó Bertalan, a Vas Megyei Markusovszky Kórházért Alapítvány elnöke
Mészáros D. Zsolt

A kuratórium elnöke, Harangozó Bertalan arról beszélt, hogy az alapítvány immár 35 éve működik, és bár „egy ekkora kórházban több százmilliós fejlesztési igények merülnek fel”, a támogatásoknak így is komoly szerepük van. Ahogy fogalmazott: „a pohár is a csepptől csordul ki”.

Az elmúlt öt évben az alapítvány összesen 106 millió forint támogatást gyűjtött össze, amelyből eszközbeszerzéseket, továbbképzéseket és kutatásokat finanszíroztak. Ez évente átlagosan több mint 20 millió forint támogatást jelentett a kórház számára.

A legtöbb figyelmet mégis az új IVUS-rendszer kapta. Dr. Nagy Lajos, a Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály vezetője arról beszélt, hogy évente körülbelül 1500 koszorúér-vizsgálatot végeznek, ebből mintegy 600 akut eset. Vagyis naponta átlagosan két olyan beteget látnak el, aki szívinfarktussal vagy közvetlen infarktusveszéllyel kerül be.

Markusowszky kórház adomány átadó
Dr. Nagy Lajos épp az IVUS-t mutatja be működés közben
Mészáros D. Zsolt

Az új eszköz a koszorúerek belsejét képes megmutatni rendkívül részletesen. Az osztályvezető főorvos szerint az IVUS „50 mikronos felbontásban” ad képet az ér faláról és a szűkületekről, ami komoly segítséget jelent a bonyolult beavatkozásoknál. A rendszert várhatóan évente mintegy száz esetben használják majd. Az egyszer használatos kamera darabja körülbelül 400 ezer forintba kerül.

A sürgősségi osztályra került új betegszállító ágyakról Dr. Bierer Gábor beszélt. Mint mondta, ezek nem egyszerű kórtermi ágyak, hanem akut és kritikus állapotú betegek ellátására alkalmas mobil eszközök, amelyeket könnyen lehet mozgatni a sürgősségi, a CT, a műtő vagy akár a szívkatéteres labor között. „Mindig van az a helyzet, hogy de jó lenne még egy ilyen ágy” – fogalmazott.

Kérésünkre Dr. Bierer Gábor részletesen is bemutatta az új betegszállító ágyat, amelyet az alábbi videónkban nézhetnek meg:

A sajtótájékoztató végén az alapítvány és a kórház vezetése külön megköszönte az adományozók támogatását, és arra is felhívták a figyelmet, hogy május 20-án éjfélig még fel lehet ajánlani az SZJA 1 százalékát a Markusovszky Kórházért Alapítvány javára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet