Szinte már művészetnek is beillik az a parkolási teljesítmény, amit egy – vélhetően igen merészen manőverező – sofőr vitt véghez a VMSZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum (lánykori nevén: Orlay) mögötti parkolóban.
A két autó közti távolság? Nos… centiméterekben mérhető. És nem sokban.
Az ilyet már nem is „szoros parkolásnak” hívják, hanem kontakt sportnak.
A jelenet sokkal inkább hasonlított egy autós tetriszre, mintsem szabályos parkolásra. Az egyik jármű szinte csókot nyomott a másik ajtajára.
A kérdés persze jogosan vetődik fel: ki jön ki itt a kocsijával? És hogyan?
Minden centi számít
Az Orlay mögötti parkolóban amúgy sem dúskálunk a helyben – ez nem újdonság. A felfestett parkolóhelyek inkább modellautóknak valók, mintsem városi terepjáróknak. Ám ez az eset most tényleg minden eddigit túlszárnyalt.
A helyzet egyszerre komikus és tanulságos. Itt az idő újra elgondolkodni: