Mindenki nyalni akart tegnap a szombathelyi fagyinapon

Sokan éltek a 100 forint/gombóc akcióval.

Csütörtökön volt a IV. Vasi Fagyinap, amikor is egységesen száz forintért adták fagylaltjukat többen is a megyében. Mi is elugrottunk egy-egy tölcsérnyi hűs finomságért és igen-igen, be kellett állnunk a sorba.

Fagyinap
Mészáros Zsolt

A Vas megyei cukrászok összefogásával létrejött fagylaltnap célja megmutatni vásárlóinknak, hogy a cukrászdákban, szakértő cukrászok által készített, természetes alapanyagokból, friss gyümölcsökből, főzéssel előállított kézműves fagylalt hordozza azt az értéket, amit egy sorbanállás végével keresünk.

Fagyinap
Mészáros Zsolt

Megyeszerte kilencen csatlakoztak az akcióhoz, Szombathelyen a Mészáros, a Claudia és Príma cukrászda.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria