A három szentet elsősorban az általuk hozott hideggel hozzuk összefüggésbe, bár szegényeknek mondhatni semmi közük nincs az időjáráshoz. Az ünnepnapjaik a római Lemuralia napjaira esnek. Ez az ünnep a visszajáró lelkek, démonok, szellemek elűzésének ideje volt.
Szervác német püspök volt, a legenda szerint a sírját soha nem temette be a hó. Pongrác ókeresztény vértanú volt, vallása miatt került bajba az ókori Rómában. Mivel nem tagadta meg hitét, lefejezték. Szent Bonifácnak van egyedül magyarországi kötődése, Szent István idejében térítette a pogányokat. Egy prédikációja közben támadták meg, és belehalt a kardok által okozott sérüléseibe.
Más források szerint a „három rideg nagyúr” csak a folklórban létezett, az egyház csak úgy építette rájuk a szentek életét. A hagyomány szerint Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok. Emiatt haragszik a három szent annyira, hogy viharokat, és jeges szelet küldenek nekünk.
Reméljük, hamarosan megbékélnek!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!