A korábbról már ismert környezetvédelmi problémákat Tüdőrákban hunyt el a Falco-gyár egyik fő ellenzője 2014. February 28. 12:29 múlt héten tetézte az is, hogy napokon keresztül folyamatos forgácseső hullt a Keleti városrészen élőkre. A Falco-gyár az egész Pick-telepet elárasztotta faforgáccsal - kezdte mai, demonstrációval egybekötött sajtótájékoztatóját Horváth Zoltán LMP-s önkormányzati képviselő.
Ahogy elmondta, maga is tapasztalta, hogy tényleg megállás nélkül hullt a faforgács a környékre. Olyannyira tragikus volt a helyzet, hogy még a ruhákat sem lehetett kitenni a szabadba száradni, és a kocsikat naponta többször le kellett mosni ahhoz, hogy használni lehessen. A lakókkal együtt ezért is gondolta az LMP úgy, hogy tiltakozásként élőben demonstrálják, milyen a faforgácseső, és milyen port szívnak be naponta a gyár környezetében élők.
Hull, csak hull a faforgács-eső
A lakókkal együtt eztán a média kis csoportja a polgármesteri hivatal bejárata elé vonult, ahol Horváth Zoltán és a lakók szigorúan egy kiterített nejlonzsákra, kiborítottak két zsák faforgácsot. Tüsszögtünk mi is, pedig ez a forgács közel sem az a forgács, amit a Falco-gyár a kéményéből, füsttel és porral vegyítve kibocsát - közölte Horváth. Az apróbb és porszerűbb, és ki tudja mi mindennel telített.
A Pick-telepen élők közül először Pethőné Kiss Márta kapott szót, aki a kormányzat és a városvezetők segítségét kérte, mert ahogy fogalmazott, a helyzet a Falco-gyár körül már tényleg tarthatatlan. Nem lehet kimenni az udvarra a füst és a por miatt, a zaj pedig olyan magas szintű, hogy még a tíz centis szigetelés sem véd semmitől:
Tudomásul kéne venni, hogy ez már nem a mi problémánk, mert a por fél Szombathelyet beteríti! Hende Csaba úr most megköszönheti, hogy ennyien szavaztak rá! Tegyenek végre valamit!
Tüdőrák tekintetében Magyarország és Szombathely is toronymagasan jobban teljesít
Aztán Tóth János kapott szót, aki megdöbbentő adatokkal szolgált: elmondása szerint létezik egy tanulmány, amelyet Tompa Anna, a Népegészségtani Intézet munkatársa készített el, és amelynek a témája a daganatos megbetegedések vizsgálata. Ebben olvasható, hogy a tüdőrákos megbetegedések tekintetében Magyarország világelső. Ráadásul Szombathelyen még az országos átlaghoz képest is magasabb a tüdőrákosok aránya.
Még egy adat. Tompa Anna tanulmányában azt is vizsgálta, hogy annak ellenére, hogy például Ausztriában a dohányzás mértéke hasonló mint nálunk, hazánkban 250%-kal több a tüdőrákos megbetegedések száma, mint a szomszédos országban. Tehát nem igaz, hogy a tüdőrákos megbetegedéseket főként a dohányzás okozza,
hanem az ilyen üzemek
– fogalmazott.Hab a tortán, hogy 1980 előtt a tüdőrákos megbetegedések aránya alig volt magasabb nálunk, mint az európai átlag. 2008-ra azonban az EU más országaihoz képest megháromszorozódott a megbetegedések aránya. Miért?m- kérdezi.
Igen, trükköznek a méréssel!
Azt várjuk el a magyar kormánytól - közölte Tóth - amit a Falco-gyár németországi anyavállalata kapcsán a német tartományi kormányzat már megtett, hogy foglalkozzanak végre érdemben a lakók panaszaival, és vizsgálják meg a gyár szennyezésének mértékét.
Mert kint legalább - fogalmazott Tóth János - nem az megy, mint itthon, hogy trükköznek a méréssel:Igen, trükköznek a méréssel! Például úgy, hogy nem árulják el a mérések körülményeit. Biztos okuk van rá. Utoljára 2005-ben mértek a valós helyzetnek megfelelően Szombathelyen, akkor közel négyszeres volt a megengedett szinthez képest a városban a szállópor-koncentráció. És jóval magasabb, mint például a nagyon forgalmas Vörösmarty utcai csomópontban.
Végezetül Miklós Istvánné kért szót, aki szintén az érintett telepen él, és aki elmondta, hogy három unokája közül a középsőnek az elmúlt két évben duplájára emelkedett a gyógyszereinek a száma. Súlyosan allergiás például a porra, asztmás, ahogy a környéken sokan. A gyereket nem lehet kiengedni az udvarra játszani.
Hol neveljük fel őket? Mi voltunk először itt, mi lakók, nem a gyár!
A lakók első körben Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárhoz fordulnak, ha nem sikerül a kormányzattól érdemben segítséget kapniuk, a nemzetközi sajtóig mennek. Az LMP pedig Széll Bernadettől vár majd segítséget, azt szeretnék, hogy az országgyűlésben is hozza szóba a Falco-gyár szennyezésének ügyét.
A sajtótájékoztató végeztével a lakók és az LMP gyors összetakarított. Közben Tóth János kijelentette:
Ha nem változik érdemben valami, a keleti városrészben az elkövetkezendő időszakban 200-250 extra daganatos megbetegedésre bizton lehet számítani. És ez még csak a kezdet.