Mint arról már beszámoltunk Miért ment több tízmillió a Falco kosarasainak pénzéből egy ügyvédi irodának? 2010. November 18. 17:12 , egy feljelentés szerint a Falco kosárlabdacsapata két évvel ezelőtt 23 millió forintot utalt át a Popgyákunik és Bozzay Ügyvédi Irodának. Azt mondták, hogy ezzel a csapatot kötelező szerződéseket teljesítették. A Nyugat szeretett volna utánajárni az ügynek, ezért 2011 februárjában a csapat ügyvezetőjétől kértük, hogy adja ki a kifizetések alapját szolgáló szerződések. Hiába.
A Falco KC a közérdekű adatkérést többek között arra hivatkozva tagadta meg, hogy a cég nem közfeladatokat lát el, ezért nem köteles kiadni az adatokat.
Mi azonban úgy gondoltuk, mivel a csapat elsősorban közpénzekből működik,ezeknek az adatoknak nyilvánosnak kell lenniük, el kell tudniuk számolni a szombathelyieknek. bírósághoz fordultunk Lát-e el közfeladatot a Falco kosárlabda csapata? Ki tekinthet be a gazdálkodásába? 2011. March 07. 17:07 .
Ha közpénzt használnak, akkor közfeladatot látnak el
Bírósághoz fordultunk, s számos forduló után a múlt héten a Nyugat.hu jogerősen nyert a Falco KC Szombathely Kft. ellen közérdekű adatok kiadása iránt indított perben a Szombathelyi Törvényszéken. (A Törvényszék ezzel egyébként megerősítette a városi bíróság elsőfokú ítéletét.)
A Nyugat képviseletét dr. Szendrő-Németh Tamás ügyvéd – aki a Társaság a Szabadságjogokért regionális programjában dolgozik – látta el. Elmondta, a bíróság jogerős ítéletével kötelezte a Falcót a Nyugat által kért alábbi adatok kiadására:
"A városi bíróság kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül közölje a felperessel, hogy a 2009. január 1. és 2010. december 31. napjáig terjedő időszakban mikor és milyen összegű kifizetéseket teljesített a Popgyákunik és Bozzay Ügyvédi Iroda részére, és ezen kifizetések milyen szerződésen, illetve jogcímen alapultak. A fenti határidőn belül ezen szerződések másolatát bocsássa a felperes rendelkezésére.
Közölje az alperes a felperessel, hogy a szerződés alapján az ügyvédi iroda mennyi ideig kezelhette a pénzt a számláján és jogosult volt-e a kamat megtartására.
Közölje az alperes a felperessel, hogy volt-e ügyvédi letéti szerződés az alperes és az ügyvédi iroda között, ha volt, annak másolatát bocsássa a felperes rendelkezésére.
Közölje szintén 15 napon belül a felperessel, hogy a 2009. január 1. és 2010. december 31. napjáig terjedő időszakban az alperes mikor és mekkora összeget utalt át a Chathill Sport Enterprises Limited és az Executive Pro Menegment cégek javára, és közölje azt, hogy ezen kifizetések milyen szerződésen, illetve jogcímen alapultak, bocsássa a felperes rendelkezésére ezen szerződések másolatát."
Vagyonkezelőként is működnek
A bíróság nem fogadta el a Falco azon érvelését, miszerint azért nem köteles kiadni a kért adatokat, mert nem közfeladatot lát el a kosárlabdacsapat működtetésével.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kiemelte: "Az alperes olyan önkormányzati feladatokat is ellátott, amelynek során önkormányzati vagyont is kezelt, részesült önkormányzati költségvetési támogatásban, és tevékenységét jórészt közpénzek felhasználásával valósította meg."
A másodfokú bíróság azzal a kiegészítéssel hagyta jóvá az elsőfokú ítéletet, miszerint alperes a sportról és az önkormányzati vagyon kezeléséről szóló önkormányzati rendeletek alapján is közfeladatot lát el a sport támogatásával illetve 100 százalékos önkormányzati tulajdonú cégként vagyonkezelői feladatot lát el.
Dr. Szendrő Németh Tamás ügyvéd kiemelte, hogy a konkrét ügyön túlmutat az a rendkívül pozitív tendencia, hogy Vas megyében ez a negyedik jogerős ítélet melyben az ítélkező bíróságok következetesen a közérdekű adatok nyilvánossága mellett foglaltak állást, mind a SZOVA, mind a Szombathelyi Polgármesteri Hivatal, és most a Falco ügyében is – köszönhető ez a TASZ által biztosított szakmai háttérnek - fűzte hozzá az ügyvéd.
A törvényi háttér
A bíróság az alábbi jogszabályhelyekre hivatkozva kötelezte a Falcót a közérdekű adatok kiadására:
1990. évi LXV. Törvény a helyi önkormányzatokról kimondja:
8. § (1) bekezdése: A települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében különösen: "…művészeti tevékenység, sport támogatása; a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai érvényesítésének biztosítása; az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése." 9. § (4) bekezdése: A képviselő-testület a feladatkörébe tartozó közszolgáltatások céljából önkormányzati intézményt, vállalatot, más szervezetet (a továbbiakban együtt: intézmény) alapíthat.
2004. évi I. törvény a sportról
55. § (6) Az e törvényben meghatározott feladatai alapján a tízezernél több lakosú helyi önkormányzatok rendeletben állapítják meg a helyi adottságoknak megfelelően a sporttal kapcsolatos részletes feladatokat és kötelezettségeket, valamint a költségvetésükből a sportra fordítandó összeget.
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2002. (III. 28.) rendelete a sportról
4. § Az Önkormányzat a sport támogatására fordított összeg nagyságát minden évben költségvetési rendeletében határozza meg.
5. §. Az Önkormányzat által a sport támogatására biztosított összeget az alábbi területekre kell fordítani:
e./ versenysport – élsport támogatása,
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 29/2004.(VI.30.) önkormányzati rendelete Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról
Az Önkormányzat vagyonának kezelői és jogállásuk
13. § (1) Az Önkormányzat vagyonkezelő szervei:
d) az állam, a helyi önkormányzat, az a)-b) alpontban meghatározott személyek együtt vagy külön-külön 100 százalékos tulajdonában álló gazdálkodó szervezet
Az 1992. évi LXIII. Törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról az alábbi rendelkezéseket tartalmazza:
19. § (1) Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy (a továbbiakban együtt: szerv) a feladatkörébe tartozó ügyekben - így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan - köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását.
(3) Az (1) bekezdésben említetteknek lehetővé kell tenniük, hogy a kezelésükben lévő közérdekű adatot bárki megismerhesse.