Fának csapódott az embercsempész Rábaszentmihályon

A sofőr és négy utasa is megsérült.

Lakossági bejelentést követően ellenőriztek a járőrök 2022. április 16-án 7 óra 10 perckor Rábaszentmihály belterületén egy magyar rendszámú gépkocsit, ami balesetet szenvedett, fának csapódott, majd a feje tetején állt meg – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Az autót egy 49 éves grúz férfi vezette, abban további öt külföldi utas tartózkodott, akik a helyszínről elfutottak ugyan, azonban a Rábaszentmihályi Polgárőr Egyesület tagjai a közelben feltartóztatták őket. Négyen szír, míg egyikük afgán állampolgárnak vallotta magát, azonban személyazonosságukat és jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni.

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A járművezető és utasai közül négyen megsérültek, ezért őket kórházba szállították, utána pedig a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják őket.

A sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség emlékeztet, hogy az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló