Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Februárban kezdődik Varju László pere az MTVA-s dulakodás miatt

Választás rendje elleni bűntettel, súlyos testi sértés bűntettével és garázdaság vétségével gyanúsítja az ügyészség.

Február 10-én kezdődik meg a DK országgyűlési képviselőjének, Varju Lászlónak a pere, akit választás rendje elleni bűntettel, súlyos testi sértés bűntettével és garázdaság vétségével gyanúsít az ügyészség – értesült a Magyar Nemzet .

Tavaly december 9-én megtörtént Varju László ügyében az előkészítő ülés, amelyen a DK országgyűlési képviselője nem ismerte el bűnösségét, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem – közölte a lappal a Fővárosi Törvényszék. Tájékoztatásuk szerint Varju perének első tárgyalási napja, amelyen a vádlott és tanúk meghallgatása várható, február 10-én 9.00 órakor kezdődik a Fővárosi Törvényszéken.

A választás rendje elleni bűntett vádja azon alapul, Varju László országgyűlési képviselőjelöltjeként a 2018-as áprilisi választás előtt, még februárban egy kávézóban találkozott egy függetlenként induló jelölttel, és az ügyészség szerint Varju László – a választáson való nyerési esélyeinek növelésére – anyagi juttatást ígért a férfinak azért, hogy a képviselő-jelöltségtől lépjen vissza a javára. A férfi az ajánlatot elutasította - írja a lap.

A súlyos testi sértés és a garázdaság vádja pedig az MTVA székházánál 2018 decemberében  történt ellenzéki tüntetésekhez kapcsolódik. Varju László, több más ellenzéki képviselővel együtt, bement az MTVA székházába, hogy beolvassanak egy öt pontból álló követelést. A biztonságiak útjukat állták, amiből dulakodás lett. A képviselőt azzal vádolják, rászorított egy vádlira, illetve egy biztonsági őr lábát kihúzta, aki emiatt elesett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra