Fegyvereket szállított a Görögországban lezuhant repülőgép – részletek a balesetről

Korábban annyit lehetett tudni, hogy az Antonov 12-es teherszállító „12 tonna mérgező anyagot” szállított, ezért a görög hatóságok azt kérték a helyiektől, hogy zárják be az ablakokat

Lezuhant az ukrán Meridian légitársaság Antonov 12-es teherszállító repülőgépe éjszaka az északnyugat-görögországi Kavalánál, a fedélzeten tartózkodó nyolc ember meghalt – jelentették 12 tonna mérgező anyaggal a fedélzetén lezuhant egy ukrán gép Görögországban July 17. 09:49 hírügynökségek vasárnap.

A hírt megerősítette Nebojsa Stefanovic szerb védelmi miniszter is, a gép ugyanis a dél-szerbiai Nisből indult, és a tárca közlése szerint a bangladesi védelmi minisztériumnak szállított volna 11,5 tonna lőszert Szerbiából.

Stefanovic egyúttal leszögezte: tévesek azok a feltételezések, amelyek szerint a fegyvereket Ukrajnába akarták szállítani. A gép az előzetes tervek szerint az ammáni repülőtéren megállt volna tankolni.

Lezuhant repülőgép
AFP

A görög hatóságok hajnalban csak azt közölték, hogy a gép „12 tonna mérgező anyagot” szállított, ezért a helyieket arra kérték, tartsák csukva az ablakaikat, és ne kapcsolják be a légkondicionáló berendezéseket.

A környéken a baleset több villanyoszlopot is megrongált, ezért áramkimaradásokat jelentettek. A területet a hatóságok lezárták. A dpa hírügynökség helyszíni beszámolókra hivatkozva azt közölte, hogy a zuhanást követően robbanásokat is hallottak.

A görög légiforgalmi irányítás szerint a pilóta motorhibáról számolt be, és jelezte, hogy kényszerleszállást hajt végre, ám a gép 40 kilométerre a kavalai repülőtértől csapódott be.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek