A kapuvári járőrök a 8614-es úton, Dénesfa külterületén közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából állítottak meg egy személygépkocsit 2021. május 31-én 15 óra 40 perckor – írja a Police.hu.
Az intézkedés során fehér por került előkerült egy átlátszó nejlonból, a kábítószergyanús anyag miatt pedig elfogták a 27 éves beledi sofőrt és a szintén 27 éves csapodi utast.
Előállították őket a Kapuvári Rendőrkapitányságra és kábítószerbirtoklás vétség gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták őket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!