Fejre dobta élettársa hároméves fiát a férfi Celldömölkön, vádat emeltek ellene

A Vas Megyei Főügyészség más bűncselekmények mellett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő vádlottal szemben.

A Vas Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki fejre dobta élettársa 3 éves gyermekét, mert nem köszönte meg a reggelit.

A vádirat szerint 2025 februárjában Celldömölkön a megvádolt férfi felszólította élettársa kisgyermekét, hogy köszönje meg a reggelit. Miután a gyermek ezt nem tette meg, a vádlott egyre idegesebbé vált, emiatt a gyermek anyja kérte, hogy hagyja békén a kisfiút, mert neki már megköszönte az ételt.

A vádlott becsmérlő kijelentésekkel elküldte az anyát házimunkát végezni, és a hálószobába hívta a kiskorú sértettet, ahol két kézzel megfogta a gyermek pulóverét a mellkasán és megrángatta.

Miután a kisgyermek továbbra sem köszönte meg a reggelit a vádlott olyan ideges lett, hogy a kisfiút a bokájánál fogva felemelte, úgy hogy a feje mintegy fél méterre volt a padlótól, és a földre dobta, nem törődve azzal, hogy emiatt a gyermek akár halálos sérülést is elszenvedhet.

Miután a kisfiú a fejére esett, a koppanásra a gyermek anyja a szobába sietett. A kisgyermek nem reagált a vádlott és az anyja beszédére, majd görcsösen rángatózni kezdett, emiatt a vádlott értesítette a mentőket.

A bántalmazás következtében a kiskorú sértett életveszélyes állapotba került, ugyanakkor fennállt a halálos eredmény bekövetkezésének reális lehetősége is, amit a vádlott által értesített mentőegységek időben érkező, szakszerű ellátása, illetve az ezt követő kórházi kezelés elhárított.

A főügyészség – más bűncselekmények mellett – életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő vádlottal szemben, vádiratában pedig végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását is indítványozta.

Az ügyben a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló