A tavaly októberi halálos baleset helyszínénél Meghalt a fiatal sofőr Kőszegnél - Oszlopra csavarodott a Peugeot (videóval) 2010. October 06. 22:30 sodródott le az útról egy BMW az enyhe ívű kanyarban, Kőszeg közelében. A Cák felé tartó autó hosszan haladt még az árokban, elrobogott egy beton villanyoszlop mellett, majd egy fából készült terményárudába csapódva, a feje tetején állt meg. Az autóban ülők könnyebben megsérültek, a szombathelyi kórházba szállították őket. A BMW totálkárosra törött.
A mostani balesetnél az út szélén álló második oszlop mellett haladt el a személyautó, ha nekiütközik az oszlopnak, akkor komolyabb sérülést is szerezhettek volna az utasok. Októberben egy füvező osztrák fiatalember szállt el a kanyarban, Peugeot-ja felcsavarodott az oszlopra és a sofőr a helyszínen meghalt. A mentőknek már több alkalommal is kellett vonulniuk az enyhe S-kanyarban lesodródó járművek miatt, holott ez a kanyar viszonylag nagy sebességgel is könnyen bevehető. A baleset idején ragyogóan sütött a nap és száraz volt az aszfalt.
Öttagú család balesete
Kb. egy kilométerre a BMW balesetétől egy Opel vezetője vesztette el uralmát járműve felett az időközben megeredő, pár perces eső által áztatott úton. A személyautó áttért a szemközti sávba, leszaladt az útról, majd egy útszéli fa gyökeréről visszapattant és a menetirány szerinti árokba csapódott és felborult. A baleset másodpercekkel azelőtt történt, mielőtt munkatársaink a helyszínre értek, így az események és sérültek gyors feltérképezése után munkatársaink riasztották a mentőket (104) és a tűzoltókat (105).
Megnyugtató volt látni, hogy egymás után érkeztek a segíteni akaró autósok. Idővel az erősen vérző fejű édesapjuk és a baleset miatt ijedt két kislány és kisfiú is megnyugodott, sőt, nem sokkal később már a kisfiú is aktívan segített a vérzés elállításában. A mentők érkezése után már felkötött kézzel láttuk a mentőautóban a kis legényt, akinek ezúton is gratulálunk az ügyességéhez és hősiességéhez.
Információink szerint a biztonsági öveket használó öttagú családból négyen sérültek, a látszat ellenére mindannyian könnyebben.