Fekete-Győr András futóversenyre hívta ki Németh Szilárdot és Budai Gyulát

Megunta a beszólásokat.

“Két nap alatt a második fideszes csinovnyik próbál keménykedni velem, miután világossá tettem, hogy Orbán Gáspár brit elitképzését nehogy már mi, tisztességes magyarok fizessük a dúsgazdag édesapja helyett” – kezdi Facebook-posztját Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, aki hozzátette még:

“Németh Szilárd után ma Budai Gyula Országgyűlési Képviselő hivatalos oldala dicsekszik azzal, hogy végigcsinált egy katonai alapképzést, amit én szerinte nem tudnék” -írta.

A Momentum elnöke megjegyezte, szórakoztatónak találta Németh Szilárd és Budai Gyula kijelentéseit, mivel szerinte: “olyan emberek döngetik a mellüket fene nagy férfiasságukban, akik harminc métert nem tudnak egyben lefutni”-írta.

  Fekete-Győr ezért kihívta bírálóit: “Tessék velem jönni valamelyik nap egy szigetkörre - de aztán aki lemarad, az egy hónapig önkéntes munkát végez. Áll az alku, Szilárd, Gyula? Csak keményen!” - írta.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet