Biztonsági őrök jelentek meg az SZFE-n

Kigyúrt, kopasz biztonsági őrök akadályozták meg pénteken, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyik hallgatója elhelyezzen egy piros-fehér szalagot az épületen.

A történtekről videó is készült, amelyet a hvg.hu-nak juttattak el. A képsorok szerint a portás közölte a hallgatóval, hogy ilyen esetben ezentúl szólnia kell a biztonságiaknak.

„Amikor a vírushelyzet miatt elhagytuk az épületeket, másnap reggel azonnal leszedték az ellenállásunk jelképévé vált piros-fehér terelőszalagot a bejáratokról. Úgyhogy az első online fórumon megegyeztünk, hogy az összes járványügyi előírás betartásával, egyéni politikai véleménynyilvánítás céljából, teljesen törvényes keretek között egy ember minden nap felrak egy szalagot a Vas utcai egyetemi épület előtti egyik oszlopra” – magyarázza a helyzetet az egyetem hallgatója. „Ezt tesszük is másfél hete minden nap. A munkatársak, valószínűleg utasításra, minden nap le is szedik. Ma azonban az történt, ami a videón látható” – tette hozzá.

SZFE-s hallgatók elmondták a portálnak azt is, hogy korábban nem volt az egyetemnek biztonsági őrei, és hogy a videón látható fekete ruhás férfiakkal még nem találkoztak. „Mivel nagytermetű férfiemberekről van szó, a cél minden bizonnyal a megfélemlítés, de a helyzet akkor is inkább meglepő” – összegezte érzéseit a hvg.hu-nak nyilatkozó hallgató.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek