2019. szeptember 22-én 9 óra körül Székesfehérváron, egy áruház előtt, rövid szóváltást követően többen összeverekedtek, melynek során egy személy megsérült. A dulakodást sikerült a helyszínre érkező rendőri egységeknek rövid időn belül megfékezni, akik helyreállították a közrendet, és hat főt állítottak elő a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra.
Az eset vizsgálata során a nyomozók a térfigyelő kamerák elemzése közben, valamint az ügyben folytatott adatgyűjtések alapján állapították meg, hogy a szóváltásba keveredett, majd dulakodó személyek közül egy nő benzinnel több másik embert locsolt le, közben azt kiabálta, hogy „felgyújtalak, meghalsz”. Az üzemanyagot felgyújtani azonban nem tudta, mert a kezéből az öngyújtót egy másik nő kirúgta.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az 59 éves nővel szemben több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt folytatott ügy vizsgálatát a napokban befejezték, és az iratokat az ügyészségnek átadták. - írja a police.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!