Olyan gyorsan felavatta Kásler Miklós a szombathelyi kórház megújult sebészetét, hogy nem is láttuk

Bár nem hívtak meg minket az átadóra, több fülest is kaptunk és kiküldtük fotósunkat. De még így is lemaradtunk a nagy átadóról.

Ahogy arról pár órája beszámoltunk , többen is megkereste lapunkat azzal, hogy január 21-én hétfőn, azaz ma Szombathelyre látogat az emberi erőforrások minisztere, hogy átadja a Markusovszky kórház megújult sebészeti osztályát. Egy forrásunk azt mondta, hogy 11-kor lesz az avató, ezért fotósunk gyorsan el is ment a kórházba, hátha meg tudja csípni Kásler Miklóst.

Amikor kollégánk odaért, csak néhány ember fogadta, akik szorgosan készülődtek, hogy minden készen álljon az avatóra és azt mondták, hogy majd csak 11:45-kor kezdődik a hacacáré. Amikor azonban fotósunk visszament, már hűlt helye volt az egésznek. Állítólag 10 perccel előtte ért véget az átadó.

Sebészet - Átadó után
További képekért kattintson!
Kovács Dávid

Az MTI-nek viszont velünk ellentétben szerencséje volt, ők a következő rövidhírt közölték le az avatóról:

Kásler Miklós a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház több mint 1,1 milliárd forint értékű, elsősorban az onkológiai ellátást érintő beruházásainak avatásán azt mondta: olyan kulturális és egészségügyi fejlesztések zajlanak, amilyenek

Magyarország eddig ismert 1100 éves történetében még soha

.

MTI/Varga György

A vidéki egészségügyi hálózat fejlesztésének része a szombathelyi kórház beruházása, amelynek révén az ottani regionális onkológiai centrum már minden olyan diagnosztikai és terápiás kezelést biztosít, amit az Országos Onkológiai Intézet – tette hozzá a miniszter.

MTI/Varga György

Délelőtt egyébként megkerestük kérdéseinkkel a kórházat és a minisztériumot is, de választ még nem kaptunk. Amint érkezik közlemény, közzétesszük.

Sebészet - Átadó után
További képekért kattintson!
Kovács Dávid
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet