Felelőtlenek vagyunk: sokszor még a gyerek biztonsági övét sem kapcsoljuk be az autóban

Tízből négy gyerek védtelenül utazik a kocsiban a magyar sofőrök miatt.

2023 júliusában célzott ellenőrzést tartottak a rendőrök, amelynek időtartama alatt – figyelembe véve a járművekben utazókat is – összesen 12 008 ember nem csatolta be magát. Látható, hogy még mindig nagyon sok sofőr gondolja úgy, hogy biztonsági öv nélkül vezet. Ezt támasztja alá az, hogy júliusban 10 035 járművezető nem kötötte be magát - írja a police.hu.

Az autóban elöl ülőknél 1432 esetben észlelték a rendőrök, hogy becsatolt öv nélkül utaztak. De a hátsó ülésen utazók sem jeleskedtek a szabályok betartásában, közülük 541-en ignorálták a biztonsági övet.

Riasztó az a tény, hogy az ellenőrzések során a felnőttek 277 esetben nem használták a gyermekbiztonsági üléseket. Ezzel kockáztatták azt, hogy egy esetleges balesetnek akár élethosszig tartó nyomát viseljék a testükön a gyerekek, de bekövetkezhetett volna ennél súlyosabb tragédia is.

Az adatok azt mutatják, hogy elsősorban lakott területen belül nem tartották be a szabályokat, ahol 10 610-en utaztak védelem nélkül. Lakott területen kívül 967-en, autópályán 431-en hagyták figyelmen kívül a biztonságot.

Az RTL híradójának nyilatkozó szakértő, Katona Ágnes oktató szerint aki nincs bekötve, az ütközés esetén akár már 10 kilométer per órás sebességnél is komoly sérüléseket szenvedhet, 50 kilométer per óránál pedig a szélvédőn is kirepülhetünk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló