Közlemény
A Gyurcsány-Bajnai kormány az MSZP-s országgyűlési képviselők, köztük dr. Ipkovich György hathatós támogatásával közel egymilliárd forinttal kurtították meg a szombathelyi polgárokat. Elviselhetetlen mértékben csökkentették a szombathelyi óvodák, iskolák és bölcsődék fenntartásához szükséges állami támogatást. Veszélybe sodorták a városi oktatási intézmények működését.
Bajnai Gordon mai látogatásának egyetlen eredménye lehet elfogadható a szombathelyieknek: a miniszterelnök azonnali intézkedésével kötelezettséget vállal a város működőképességének fenntartásához szükséges állami támogatás kiegészítésére. Közel egymilliárd forintot vettek el a szocialisták Szombathelytől, amit a mai napon, talán utolsó lehetőségükként visszaadhatnak.
Ennek hiányában Bajnai Gordon mai szombathelyi látogatása teljesen felesleges.
Fidesz-KDNP Szombathelyi Frakciója
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!