Július 5-én vandálok felgyújtották Melania Trump szobrát, amelyet egy évvel ezelőtt helyeztek el szlovén szülővárosa, Sevnica közelében – írja a CNN.
Az eseményről Brad Downey, a szobor alkotója számolt be a televíziónak, akit a szlovén hatóságok hívtak fel telefonon, azt kérdezve, hogy mit csináljanak most a művével.
Brad Downey arra kérte a helyieket, ne készítsenek fotót a megrongált Melania-ról, nehogy erőszakos mémmé váljon a látvány.
A megégetett szobrot végül egy raktárba szállították.
A szobrász nem akarja megbüntetni a tettest, de szeretné tudni, hogy ki volt és miért.
Az amerikai first lady sevnicai szobrának az üzenete nem olyan egyértelmű, mint amilyennek tűnik.
A szobrász korábban arról beszélt, hogy annak idején az amerikai bevándorlásellenes narratíva ihlette, illetve az, hogy annak legfőbb megtestesítője, Donald Trump elnök egy bevándorolt nőt vett feleségül, akinek nem angol az anyanyelve.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!