A legnépszerűbb közösségi oldalon napok óta kering a "répás szendvics" képe. Önnek tetszik?
A Facebookra egy kőszegi apuka tette fel a mellékelt képen is látható répás szendvicsnek fotóját az internetre. Megjegyezvén, hogy ezt kapta csemetéje az oviban, s lám, itt a reform étrend eredménye.
A kőszegi "répás kenyér"
facebook
Ebből aztán politikai ügy is lett. Tóth Gábor független polgármesterjelölt és az Összefogás Kőszegért Egyesület jelöltjei felszólították Kőszeg polgármesterét, hogy a város közgyűlése az intézményvezetők vezetőinek jelenlétében tárgyalja meg az ügyet. Mert: Az időseknek és a gyerekeknek egészséges, helyben termelt zöldséget vagy gyümölcsöt lehet vásárolni. Ha ezt a mostani szolgáltató nem érti meg, akkor újat kell keresniük!
Ön meg szavazzon!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!