Az ország nagyobb részén túlnyomóan borult idő várható, de elsősorban a déli, délkeleti tájakon délután kisebb-nagyobb körzetekben már felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet. Sokfelé lesz további eső, zápor, egy-egy zivatar is előfordulhat, majd délután dél felől egyre nagyobb területen gyengül, szűnik a csapadék, estefelé inkább már csak helyenként északkeleten, északon eshet. Az Alföldön a délnyugatira, délire forduló, másutt a továbbra is északi, északnyugati szelet kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 8, 9 fok körül, másutt 10 és 16 fok között alakul, délkeleten lesz a legmelegebb. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!