Felhőszakadástól még mindig nem kell félnünk, de az esernyő kelleni fog ma

Besárgult az egész ország az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatarok miatti veszélyjelzésétől.

Mint írják az előrejelzésben, több-kevesebb napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Többfelé kell számítani záporra és zivatarra, de késő estétől már egyre kevesebb helyen várható csapadék. Az egész országra elsőfokú riasztás van érvényben a zivatarok miatt, felhőszakadástól viszont szerencsére nem kell félnünk Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében sem.

A délnyugi szél többnyire mérsékelt marad, de egyes tájakon élénk lökések kísérhetik. Intenzív záporok és zivatarok környezetében viszont erős, akár viharos széllökések is előfordulhatnak.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő, hajnalban pedig 10 és 16 fok között alakul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás