Közpénzből épült meg a körmendi piac, de az üzemeltető cég 50 százaléka egy magánszemélyhez került, ami miatt feljelentést tett Horváth Krisztián, a Momentum körmendi szervezetének elnöke.
A lapunkhoz eljutott közleményben azt írják, hogy a piactér üzemeltetésére 2021-ben létrejött a Körmendi Városi Piac és Vásárcsarnok Kft. A nyilvános cégnyilvántartás és a társasági szerződés alapján a társaság tulajdonosi szerkezete 50–50 százalék: 50% Körmend Város Önkormányzata, 50% pedig egy magánszemély, Gombor László. A cég ügyvezetője szintén a magánszemély.
A körmendi piac felújítására a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül 347 684 628 forint támogatást ítéltek meg, ennek 68 százaléka uniós támogatás.
Horváth Krisztián az üggyel kapcsolatban 2025. áprilisában feljelentést tett, a nyomozás pedig jelenleg is zajlik. A momentumos politikus szerint a közérdekű adatigénylésére reagálva a város önkormányzata azt válaszolta, hogy nem rendelkeznek adattal arról, miért így hozták létre ezt a céget.
A momentumos politikus az alábbi kérdésekre szeretne választ kapni a körmendi önkormányzattól:
A témával korábban a párt helyi szervezetének korábbi elnöke, a jelenleg erzsébetvárosi önkormányzati képviselő Pleva Dániel is foglalkozott évekkel ezelőtt, de akkor ő sem kapott kielégítő válaszokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!