Feljelentette Hadházy Ákost Orbán Győző

A miniszterelnök édesapja az Adatvédelmi Hatóságnál nyomta fel a politikust. Azt szeretné, ha törölné az összes olyan bejegyzést, amit Hatvanpusztáról osztott meg.

Feljelentette Hadhzáy Ákost Orbán Győző az Adatvédelmi Hatóságnál, erről a független országgyűlési képviselő posztolt a Facebookon.

Bejegyzésében azt írja, a miniszterelnök édesapja azért nyomta fel, mert szerinte a hatvanpusztai birtok terveinek, valamint az ott készült képek, videók közzétételével visszaélt a személyes adataival. Ezért azt kéri a hatóságtól, hogy törölje a posztjait.

Hadházy úgy véli, ezzel a feljelentéssel az Orbán-család beismerte, hogy a közölt felvételek valódiak. A képviselő emellett üzent a miniszterelnöknek is, azt írta, "szánalmas, ahogyan a papa nadrágja mögé bújik", az Adatvédelmi Hatóságnak pedig azt írta, azért tette közzé a képeket, mert szerinte ez közügy.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet