Ékszerdoboz
Récény egy, a sok-sok ezerfős kelet-ausztriai település közül. A gazdák szőlőt, kukoricát, búzát termesztenek és néha az SC Ritzing meccsein kívül európai sztárklubok találkozóit is láthatják. Egyszerű, praktikus, fedett lelátók a szurkolóknak, közepesnél semmivel sem jobbnak mondható gyepszőnyeg – mindez, még egyszer: egy ezerfős faluban, a kukoricaföld szomszédságában. Most a Fenerbahçe–Newcastle United meccsre bérelték ki az ékszerdobozt.
Sárga-kék vs. fekete-fehér
Nos, a lelátón helyet foglalók aránya pontosan olyan volt, mint az Ausztriában bárhol lenne. Száz törökre jutott egy angol drukker... Rengeteg volt a török táborban a család: hidzsábos nők, futkosó gyerekek, cigarettázó apák. Van ahol a másod, sőt már a harmadgeneráció nő föl különösebb ausztriai asszimiláció nélkül, csak töve beszélve a német nyelvet. Ez legyen az osztrákok baja... Nekünk is van elég; többek között az, hogy a Fener–Newcastle meccset eredetileg Sopronban rendezték volna, ám "biztonsági okok miatt" mégiscsak Ausztria mellett döntöttek.
Stadion-infrastruktúra
Német, angol, török nyelven szólalt meg a hangosbemondó: utóbbinak volt a legnagyobb sikere. A játékosok családnevét nem is kellett mondania, azt hangosan kiabálta a jó ezerfőnyi sárga-kékbe öltözött tábor. A drukkerek közül csak néhány osztrák és a maroknyi angol tábor kereste fel a büféket sörért, a törökök pedig itták a joghurtjaikat, ették a kebabjukat és végigdalolták az egész meccset. Hogy éppen hármat nem tudtak pontosan passzolni? Hogy az iram egy közepes NB I-es meccsnek felelt meg? Ez nem érdekelte őket: ők minden egyes megmozdulásban a pozitívumot látták, egy-egy becsúszásnál vagy szerelésnél tapsvihar tört ki, amikor pedig az új szerzemény, Dirk Kuyt labdát kapott, akkor már talpra ugrottak és őrjöngtek. Pedig sokan még nem is jártak Törökországban...
Volt meccs is
Ja, igen, a meccs. Ellabdázgattak a fiúk. Szerencsére volt egy Coloccini-vezette védelem az angol oldalon, akik sallangmentesen dolgoztak, valamint volt egy Alex-Baroni-Kuyt hármas a törököknél, akikbe szorult "némi" kreativitás. A gólok a második félidőre maradtak. Ekkorra már többet cserélt mindkét szakvezető, és a gazellalábú newcastle-i csatárok akkor futották le a török védelmet, amikor akarták: egy ilyen akció végén, amolyan futsalos góllal meg is szerezték a vezetést a szigetországiak. Azonban, hogy a török had ne szomorkodva menjen haza: a 90. percben átlövésből Baroni egyenlített, így 1–1-gyel ért véget a meccs. Ugyanezzel a Fenerrel a hét közepén az NB I-be most feljutó MTK is 1–1-et játszott...
Mi is a lényeg?
Az egész este fénypontja a meccs kellett volna, hogy legyen, ám maga a találkozó nem hozott sok izgalmat. Azonban az osztrákok valamit nagyon tudtak: eladtak (a nekünk méregdrágának tűnő) 14-25 Eurós belépőkből ezer darabot, a büfékben ennek ellenére nem állt sor, mert, ha kellett 6-8 helyen szolgálták ki a népet, a hangszórókból pedig török dalok szóltak, nem pedig DJ Ötzi... Mit mondjunk? Eladták magukat az osztrákok? Lehet, de az látszik, hogy koncepcióban gondolkodnak és a stadion azért épült, hogy ilyen meccseknek adjon helyt és a bevételt a közösség javára használják fel. Van mit tanulni...
