A férfi visszautasította a nőt, aki ezt annyira nem tudta kezelni, hogy még autós üldözés is lett belőle

Most bíróság előtt van az ügy.

Nem mindennapi (?) esetről számol be az ügyészségi portál, amely azt írja, hogy a Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki viszonzatlan érzelmei miatt zaklatott egy férfit és annak családját.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A vádirat szerint a nő még 2017-ben ismerkedett meg egy rendezvényen egy nős férfival, akivel azután rendszeresen megpróbált kapcsolatot létesíteni.

A férfi elzárkózott a nő közeledésétől és többször is hasztalanul kérte, hogy a nő ne küldjön neki több üzenetet érzelmeiről, illetve családi problémáiról.

A nő azonban továbbra is megpróbálta őt elérni, de sikertelenül, ekkor, – ahogy az ügyészség fogalmaz - a férfi elutasításából fakadó érzelmeit és indulatait nem tudta kezelni.

Ez odáig vezetett, hogy 2019 tavaszára már többször is személyesen kereste a férfit és feleségét is Nagykovácsiban a házuknál. 

Mivel ők nem akartak vele beszélni, ezt azzal bosszulta meg, hogy rendszeresen megjelent a házánál.

Volt, hogy a ház előtt a gépkocsijában felerősítette a zenét és a házaspárt hangosan szidalmazta. Máskor hosszan dudált a ház előtt, azt csak a szomszéd felszólítására hagyta abba. Emellett a szomszéd előtt is rendszeresen szidta a sértetteket.

Autós üldözés lett a vége

2019 júniusában a nő gépkocsijával közlekedett Nagykovácsiban, amikor észrevette, hogy vele szemben a férfi felesége autózik, mellette a gyereke. A nő a feleség felé irányította az autóját és megállásra kényszerítette, amelynek során a sértettnek vészfékeznie kellett. Miután megálltak az elkövető kiugrott az autójából és a vezetőoldali ablakot ököllel kezdte ütni. A feleség óvatosan kikerülte az elkövetőt és menekülni kezdett, de a nő üldözni kezdte.

Az üldözés során az elkövető végig néhány centiméteres távolságot tartott a sértett gépkocsijától. A veszélyes jelenetnek az vetett véget, hogy a sértett nő értesíteni tudta férjét, aki utolérte őket saját autójával és sikerült a felesége, illetve az elkövető autója közé kerülni, így felesége a gyermekükkel együtt el tudott menekülni.

Az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség zaklatás vétsége, közúti veszélyeztetés bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat az elkövető nő ellen.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek