A nő holttestének megtalálása után a férj, B. Róbert megtört és beismerte, hogy ő ölte meg a feleségét. A férfi sztorija a kezdetektől nem stimmelt, a rendőröknek azt állította, hogy november 14-én látta utoljára a feleségét, amikor Komáromba vitte, mert a nőnek találkozója volt valakivel. Ezután a B. Róbert szerelmes üzeneteket osztott meg a nő halála után, ezzel próbált megtéveszteni mindenkit.
Megzsarolták, ha nem megy el, annak következményei lesznek. Elvittem őt a városba, azóta nem tudok róla semmit – mondta a nyomozóknak.
A férfi akkor lett még gyanúsabb, amikor a hozzátartozók közül többen is azt állították, hogy az asszony el akarta hagyni a férjét, mivel az betegesen féltékeny volt, gyakran kémkedett a nő után, még a munkahelyén is, de a holttest ekkor még nem került elő.
A fordulat december 30-án következett be, amikor egy férfi tyúkhúr szedése közben a Komárom és Mocsa közti szántóföldön megtalálta a félig elásott tetemet, Lagzi Lajcsi Boldogasszony puszta nevű birtokának közelében
Elásott női holtestet találtak Lagzi Lajcsi birtoka mellett, a szántásban 2016. January 08. 09:51 . Január 6-án kihallgatásra hívták a rendőrök B. Róbertet, eközben az elhunyt asszony édesanyja a ruházata és a tetoválásairól készült képek alapján azonosította a korábban eltűntként kezelt lányát.
Ezek után a férfi megtört és mindent beismert. B. Róbert azt állította, hogy lángoló szerelemmel szerette Győrben dolgozó feleségét és nem tudta elfogadni, hogy el akarja hagyni őt. Vallomásában azt mondta, hogy november 14-én egy veszekedés után autózni indultak, amikor Bana és Ács között megálltak beszélgetni, de ahelyett, hogy tisztázták volna a konfliktusokat, csak egy újabb veszekedésbe kezdtek.
A férj ezek után csak arra emlékezett, hogy megütötte a nőt, míg a következő emlékfoszlánya az volt, hogy az anyósülés előtt térdelve, zokogva öleli felesége holttestét. A tetemet ezután a csomagtartóba tette. Ezután az édesanyjához hajtott Komáromba, aludni, viszont aznap éjjel még egyszer kocsiba ült és elment, hogy megszabaduljon a holttesttől – írja a Kisalföld online.