A gyönyörű modell és kedvese tegnap mondták ki egymásnak a boldogító igent.
Mindenki kedvenc hollywoodi párja július 15-én, hazánkban kimondta a boldogító igent. Még szeptemberben jegyezték el egymást, és úgy tűnik már sor került a ceremóniára, mégpedig nem akárhol, hanem Magyarországon.
Erről a tervről is halhattunk már korábban, ugyanis mikor bejelentették az eljegyzést, elmondták, hogy az esküvőt Magyarországon szeretnék tartani.
Senki sem számított azonban arra, hogy ilyen gyorsan sor kerül a nagy napra. A Life.hu megírta, hogy a fiatalok tegnap egy Budapesthez közeli településen fogadták egymásnak örök hűségüket, körülvéve szeretteikkel.
Palvin Barbi és Dylan Sprouse
Instagram/Palvin Barbara
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.