A Savaria Legio katonáinak sorfala takarta el a szemek elől azt a nagy festményt, amit Somorácz Pál festőművész készített egykori katonatársainak és amit egy rögtönzött bemutatón lepleztek le az Aréna utcai raktárban. A katonák elvonultak, Savaria fehér falai pedig előtűntek. És a festett legiósok is, akikre nem igaz, hogy bárminemű egyezés vélt, vagy valós személyekkel csak a véletlen műve. Ezt galériánk egyik képe is tanúsítja.
Videónkban látható, hogy a Savaria Legio egykori tagja, Somorácz Pál nagy tapsot kapott. A legio katonái büszkék az új festményre, amit a közönség is megtekinthet.
A Savaria Történelmi Karnevál alatt már többen is jelezték, hogy szívesen csatlakoznának a Savaria Legióhoz, de nem kaptak biztató híreket. Jelentkezni ugyanis csak a toborzónapokon lehet, az pedig előre láthatólag 2015-ben lesz legközelebb. A legióba bekerülni sokkal nehezebb, mint kipottyanni onnan, szigorú szabályokat alkalmaznak a tagokkal szemben is. A vasárnaponkénti közös gyakorlások kötelezőek, hiányozni maximum háromszor lehet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!