Festői kis Vas megyei faluban keresi a nyugalmat Varga Judit

Már a helyiek is látták romantikázni új párjával Windisch Lászlóval a visszavonult politikust.

Törőcsik Mari Velembe, Vadon Jani Kőszegbe, Borbás Marcsi és Szarvas József az Őrségbe szeretett bele még annak idején, Windisch László szíve pedig Bozsokért, no meg persze Varga Judit korábbi igazságügyi miniszterért dobog.

A bozsoki szál legalább 2017-re nyúlik vissza, akkor vásárolt egy családi házat itt az Állami Számvevőszék elnöke, így évek óta szerepel vagyonnyilatkozatában az ingatlan, amelynek 1800 négyzetméter a területnagysága. Windisch László a háznak fele részben a tulajdonosa.

Bozsok
Nagy Ákos Balázs

Szerelmi kapcsolata nem ennyire régi, a nagy nyilvánosság számára néhány nappal ezelőtt derült ki, Nem akárki lehet Varga Judit új párja March 09. 08:16 az viszont valószínű, hogy még aktív fideszes politikus volt Varga Judit, amikor egymásra találtak. Ez azért is érdekes, mert az Állami Számvevőszék hivatalosan független szerv, amelynek kiemelt feladata, hogy a közpénzek felhasználását ellenőrizze. Nekik elvileg minden pártot egyenlő mércével, részrehajlás nélkül kell ellenőrizniük.

Varga Judit és Windisch László egyébként a közelmúltban vethettek véget a titkolózásnak, hiszen két hete a bozsoki Kerekes Cukrászdában is feltűntek már – derítettük ki bozsoki kiruccanásunkon. Mi is szolgáltunk azonban információval a helyieknek: nem tudtak róla, hogy Windisch Lászlónak háza is van a faluban, azt gondolták, csak átutazóban lehettek.

Bozsok
Nagy Ákos Balázs

„Én tősgyökeres bozsoki vagyok, de fogalmam sincs, hogy van-e háza itt ennek az embernek, vagy nincs. Sok pesti vásárolt itt ingatlant, sok a betelepülő” – mondta egy hölgy.

„Akik messzebbről költöztek ide, általában megfordulnak nálunk, de velük még nem találkoztunk” – ezt az egyik étterem tulajdonosa árulta el. Szerinte sokan csak hétvégente jönnek le, szeretik Bozsokot Ausztria közelsége miatt, sokat időznek a sógoroknál, innen mennek szétnézni a környékre, kirándulnak a Kőszegi-hegységben, ritkán mozognak a valamivel több mint háromszáz lelkes településen.

Bozsok
Nagy Ákos Balázs

Persze korábban is feltűnhetett Windisch László a helyi boltban, vagy cukrászdában, csak akkor még nem volt olyan feltűnő jelenség, mint Varga Judittal az oldalán. Bár a korábbi igazságügyi miniszter - főleg a kegyelmi botrány óta - nem örvend akkora népszerűségnek, mint mondjuk Vadon Jani, de ha valaki mégis szeretne összefutni a közélettől visszavonult politikussal, az Bozsokon és környékén talán megteheti a jövőben.

Bozsok
Itt aztán lehet romantikázni
Nagy Ákos Balázs
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet