Óvatosan menjen ki az utcára, az autósokról meg ne is beszéljünk.
A Dunántúl nyugati felén (kiemelten Vas, Zala megyében és a környező térségekben) délelőttig több milliméternyi, a Dunántúl keletebbi részein jellemzően néhány tized milliméternyi ónos eső valószínű. Az Alpokalján, Kőszegi-, és Soproni-hegységben eleinte több helyen inkább még havazás valószínű, így ott pár cm hóréteg várható, de helyenként 5 cm-t meghaladó mennyiség is hullhat.
Délelőtt fokozatosan egyre több helyen olvadás várható, de a Dunántúli-középhegységben és a nyugati tájakon napközben is fagypont alatt maradhat a hőmérséklet. A Dunától keletre változóan, vagy erősen felhős lesz az ég, ám gyenge folyékony halmazállapotú csapadék csak elvétve fordul elő. A délkeleti szél sokfelé megélénkül. +5 fok köré enyhül az idő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!