Egy éves ingyenes nyelvtanfolyamra lehet jelentkezni, ráadásul mindenkinek

Plusz informatikát is oktatnak majd, jelentkezés már most szeptemberben.

A köztévé és az MTI dobta fel ma a hírt, miszerint ingyenes nyelv- és informatikai oktatás indul a szakközépiskolákban. A képzésekre bárki jelentkezhet, kortól függetlenül, a tanfolyamok végén pedig OKJ-s vizsgát lehet majd tenni.

Az új, bárki számára elérhető, ingyenes, 300 órás nyelvtanulási lehetőség elvileg már most szeptemberben indulhat, a jelentkezők esti tagozaton tanulhatnak majd – közölte a köztévében Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.

Illusztráció
Mészáros Zsolt

Odrobina László kiemelte: az egyéves képzésen, amelyre bárki életkortól függetlenül jelentkezhet, 300 órában idegen nyelvet, 150 órában informatikát és egyéb ismereteket is oktatnak.

Az érdeklődők az állami fenntartású szakközépiskolákban jelentkezhetnek, országszerte mintegy 700 intézmény várja őket. A helyettes államtitkár elmondta: idén 10 ezer jelentkezőre számítanak, de remélik, hogy a következő években egyre többen vesznek majd részt a képzésen.

A résztvevők a képzés végén OKJ- vizsgát tehetnek a tanultakból, de ez nem kötelező, aki nem vizsgázik le, annak sem kell fizetnie semmit.

A képzés elsősorban a kis- és középvállalkozókat (kkv) célozza meg,

Odrobina László hangsúlyozta: a képzés elsősorban a kis- és középvállalkozókat (kkv) célozza meg, mert a kkv-szektor növekedési potenciáljának komoly gátja, hogy a vállalkozások vezetői idegennyelv- és informatikai tudással kevésbé rendelkeznek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet