Nyert a város az Aktívan Szombathelyen című TDM (Turisztikai Desztináció Menedzsment) pályázattal, így 50 millió forintos beruházásra kerül sor (42 millió forint a pályázati támogatás, míg 8 millió forint az önkormányzati önerő). A pályázat előkészítésénél figyelembe vették, hogy melyek a régóta megfogalmazott turisztikai célok - mondta el Lazáry Viktor alpolgármester a szerdai rendkívüli sajtótájékoztatón. A Csónakázótó körüli terület fejlesztését és a sportolási lehetőségek bővítését tartották szem előtt, így egy kültéri fitneszpark építése mellett döntöttek, mely az uszodával szemben kap helyet, a pályázati összeg egy részét így erre fordítják.
Vandál-biztos fitneszpark és Sárkányhajó Fesztivál
A fitneszpark egyfajta felnőtt játszótér, mely 12 elemből áll majd, több balatoni strandon is kipróbálható hasonló, de van ilyen Budapesten is, például a Vérmezőn. Ezek az eszközök felnőttek, gyermekek és mozgássérültek által is használhatók, de a nyugdíjas szervezetek is jelezték, hogy igény lenne rájuk Szombathelyen. A munkálatokat még idén elkezdik, s 2014 első negyedévére tervezik az átadást. A fitneszpark ingyenesen látogatható, hiszen egy teljesen nyitott területen alakítják ki. A többféle izomcsoport megmozgatására alkalmas eszközök vandál-biztosak (egy bizonyos fokig), s a parkot úgy építik, hogy később fejleszthető legyen. A Claudius Hoteltől, az uszodától és a sétányról egyaránt könnyen megközelíthető lesz a terület.
A pályázatban a park kialakítása mellett szerepelt még egy városi arculati kézikönyv elkészítése, és egy turisztikai kártyarendszer kialakítása. A projekt végcéljai közé tartozik emellett az is, hogy gyarapítsák a szombathelyi vendégéjszakák számát, és így az idegenforgalmi adókból való bevétel is növekedjen. A szombathelyi Sárkányhajó Fesztivál ezért idén már kétnapos lesz, külföldi és belföldi csapatok egyaránt részt vesznek rajta, de 2014-ben a rendezvényt még tovább fejlesztik.
A pályázatban a szombathelyi TDM-szervezet működésének költségeit is vállalták, így munkahelyteremtés is megvalósul - mondta el Vörös-Borsody Csilla, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft ügyvezetője. Lazáry ehhez még hozzátette, hogy a szervezet működtetése egy forinttal sem kerül többe, mint a korábbi években a turisztika ezen területére fordított összeg. A szervezetre szükség volt, hogy indulhassanak a TDM pályázatain.