Egy teljes Szombathelynyi lakosságot képes befogadni a Johannesburg melletti Soccer City, ahol június 11-én megtörténik a 2010-es labdarúgó világbajnokság kezdőrúgása. Négy évig készült rá a Dél-Afrikai Köztársaság, hogy az olimpia utáni második legjelentősebb sporteseménynek méltó házigazdája legyen, ráadásul nyolcvan év után az első a fekete kontinensen, aki ebben a privilégiumban részesülhet. Sokan nem hittek a csodában, de az valóra vált: tényleg készen állnak. Tíz szemgyönyörködtető stadion, felfejlesztett repülőterek, sokszáz kilométernyi új betonút, és a földrész első nagysebességű vasútjának megépítése igazolja ezt, és az ő büszkeségüket.
Itt azonban nem ér véget a teendők sora. Az ország társadalmilag és megélhetésileg többszörösen hányattatott helyzetben van, de legalábbis nem mondható el, hogy az állami szektort elöntő korrupció, a világ legmagasabb munkanélküli rátája, a minden nyolcadik dél-afrikait sújtó AIDS, az egészségügyi miniszter által is csak halálos csapdákként aposztrofált kórházak, a kábítószeripar virágzása, az omladozó infrastruktúra és a közveszélyes utak megkönnyítik a vb szervezőinek dolgát. Bár az apartheid-korszak letűnésével ma már egy új fekete középosztály van felemelkedőben, a lakosság negyven százaléka még mindig naponta kevesebb, mint 2 dollárból próbál keservesen megélni.
"Az elmúlt 12-15 évben az emberek ráuntak arra, hogy ketrecekben kell tengődniük. Ott szeretnének élni, ahol nem kell éjszakánként magukra zárniuk az ajtót, kivihetik a gyereket a játszótérre anélkül, hogy zaklatnák őket, vagy éjszaka is lemehetnek a boltba" - festett sötét képet egy kivándorlási szakértő a dél-afrikai helyzetről évekkel ezelőtt, ami viszont azóta sem javult. Hivatalos rendőrségi statisztikák szerint a 2008 áprilistól 2009 márciusáig terjedő egy éves időszakban 18 ezer embert gyilkoltak meg - jelen állás szerint többet, mint az Egyesült Államokban ugyanebben az időszakban összesen -, ugyanennyi ellen próbálkoztak emberöléssel, 70 ezren estek szexuális bűntett áldozatául, és 204 ezerre rúgott a súlyos testi sértések száma.
Óva int az amerikai külügyminisztérium
A foci VB sem a legszebb színezetben került május végén az újságok címlapjára: a házigazda válogatottjával jött barátságos meccset játszani Kolumbia nemzeti tizenegye, ám egy edzésről visszatérve 2800 dollárnak megfelelő összeg tűnt el hotelszobájukból. És hasonló eset már megesett egyiptomi futballistákkal a tavalyi konföderációs kupa alatt.
A Guardian az eset nyomán szakértőket idéz, akik szerint az, hogy multimilliomos sportsztárok érkeznek a világ egyik legegyenlőtlenebb társadalmának kellős közepébe, borítékolja a problémák megjelenését. Az aggodalmakat csak nyomatékosította az amerikai külügyminisztérium ajánlása, ami a Dél-Afrikába készülőknek azt írja: "ha vezetnek, zárják be az ajtókat és ne tekerjék le az ablakot. Pénztárcát, telefont, táskát és csomagot ne hagyjanak szem előtt, ha pedig éjszaka megállásra kényszerülnek egy kereszteződésben vagy elszigetelt helyen, mindig hagyjanak maguk előtt elég helyet, ha gyors indulásra kerülne sor. Óvakodjanak az utcai árusoktól és a balesetektől is, mert azok megrendezett csapdák lehetnek a gyanútlan sofőr számára."
De még az MLSZ is külön útmutatóval készült a nemzetközi futballtornára utazóknak, amiben olyan tanácsokat sorolnak, mint: készítsünk útlevelünk adatoldaláról másolatot, étteremben a széktámla helyett ölünkben pihentessük a kézitáskánkat, eltévedés esetén ne a járókelőktől kérjünk útbaigazítást. Kiben ne képződne keserű szájíz mindettől?
Nagyon készül a dél-afrikai rendőrség, 54 ezren fognak szolgálatot teljesíteni csak a világbajnokság ideje alatt, a turisták biztonságára figyelve. "Nem ma és nem holnap leszünk felkészülve, mert már tegnap készen álltunk" - mondta Bheki Cele rendőrfőnök egy rendőrségi bemutatón, ahol helikopterektől a vízágyúkon át a nagyteljesítményű rendőrautókig óriási eszközparkot vonultattak fel. Ha szerencséjük van, a világbajnokság után elmondhatják, hogy az erre szánt 90 millió dollár csak füstbe ment pénz volt, mert egyiket sem kellett használniuk.