Jelentősen változott a fogászati ellátásokra vonatkozó előírás ahhoz képest, amit Kásler Miklós még április 30-án este küldött szét az intézményeknek. Abban ugyanis még az szerepelt, hogy a járóbeteg szakellátásban sorra kerülő, koronavírus átvitel szempontjából magas kockázatot jelentő elektív (vagyis nem sürgős) beavatkozások előtt kötelező a betegek tesztelése és a magas kockázatú beavatkozásokat csak egy negatív PCR-teszt után lehet elvégezni. - írja a hvg.hu .
A korábbi levélben tételesen felsorolták a magas kockázatú beavatkozásokat, a fog- és szájbetegségek esetén az aerosol-képződéssel járó beavatkozások tartoznak ide, pl. a turbina, mikromotor, forgóeszköz, ultrahangos eszközök használata. Ehhez képest a hétfőn késő éjjel szétküldött eljárásrend szerint csak a gyanús betegeket kell szűrni, nem pedig mindenkit, aki például fogat tömetne. A Kásler által kiküldött eljárásrend szerint a váróba érkezésnél is triázsolni (vagyis osztályozni) kell a beteget, ahol meg kell mérni a testhőmérsékletét és ki kell kérdezni a fertőzés kizárása céljából.
Amennyiben a magas testhőmérséklet, a beteg légúti panaszai és tünetei vagy a kérdőív alapján magas COVID-kockázat valószínűsíthető, csak sürgősségi ellátásban részesülhet (ami a többi között a foghúzást vagy az akut sérülés ellátását jelenti), minden más beavatkozást el kell halasztani, éa beteget pedig a háziorvosához kell irányítani. És most jön a lényeg: a COVID-gyanús személyeknél tervezett beavatkozás előtt szükség van egy negatív PCR-tesztre.
Az eljárásrendben szigorú higiénés, távolságtartási szabályokat írtak elő, hozzátéve, hogy ha az ellátás újraindítása során a betegek közötti távolságtartás, a fertőtlenítési eljárások elvégzése illetve az egyéb előírások betartása miatt nem lehet néhány napon belül mindenkit kezelni, a problémák alapján kell priorizálni. Először a sürgős eseteket kell ellátni, aztán jöhet az elkezdett és a krónikus fenntartó kezelések folytatása, majd az összes többi.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!