Az előzetes adatok szerint 2021 októberében 8289 gyermek született és 11 252 ember halt meg Magyarországon – közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.
Októberben 8289 gyermek született, 248-cal (3,1 százalék) több, mint egy évvel korábban. 11 252 ember halt meg, 1252-vel (10 százalék) kevesebb az egy évvel korábbinál. Jelezték: a koronavírus-járvány második hullámának kezdete 2020 októberére esett, emiatt a jelentős csökkenést a magas bázisérték okozza. 2019 azonos időszakához képest viszont 6,5 százalékkal, 688 fővel többen haltak meg.
A halálozások száma elmaradt a tavalyitól, miközben a születések száma kismértékben meghaladta azt, ennek következtében a természetes fogyás 34 százalékkal csökkent, és a 2020. októberi 4463-mal szemben 2963 volt. Házasságot 5293 pár kötött, ami 19 százalékkal, 1237-tel kevesebb az előző év azonos időszaki értékéhez képest.
Közölték, hogy január és október között 77 687 gyermek jött világra, ami mindössze 21 újszülöttel kevesebb a 2020. január–októberinél. Ezen belül januárban 9,4, április–júliusban 2,0 százalékkal kevesebben, míg február–márciusban 5,8, augusztus–októberben 2,2 százalékkal többen születtek, mint 2020 azonos hónapjaiban.
Ezen időszak alatt 122 622-en haltak meg, 14 százalékkal (15 364) többen, mint egy évvel korábban. Január–februárban 12, március–áprilisban 51, május–júliusban 9,1 százalékkal többen, augusztus–szeptemberben 0,6, októberben 10 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.
MTI