Fogyatékos emberek készítettek mikuláscsomagot intézetben élő gyerekeknek

Mintegy ezer összeállított mikuláscsomagot osztanak szét a fővárosi gyermekvédelmi intézményekben élő gyerekeknek.

Mintegy ezer, megváltozott munkaképességű ember által összeállított mikuláscsomagot osztanak szét a fővárosi gyermekvédelmi intézményekben élő gyerekeknek - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a II. kerületi Bolyai Gyermekotthonban, amelynek lakói szintén részesültek az ajándékokból.

Fülöp Attila úgy fogalmazott, a kezdeményezés jól példázza, hogy azok is tudnak segíteni, akik maguk is segítségre szorulnak. A csomagokat a ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. dolgozói, köztük fogyatékossággal élő emberek állították össze, az ajándékok egy részét az Auchan adományozta az akcióra.

Csizi Péter, a Kézmű-Erfo-Főkefe ügyvezető igazgatója elmondta, az általa vezetett cégcsoport foglalkoztatja Magyarországon a legtöbb megváltozott munkaképességű embert az állami tulajdonú vállalatok közül. Széll Hajnalka, az Auchan HR-igazgatója hangsúlyozta, a cég elkötelezett a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása mellett, jelenleg mintegy 400 fogyatékkal élő dolgozójuk van. A cégnek emellett fontos a fiatalok támogatása is, ezért járultak hozzá a mikuláscsomagok elkészítéséhez - tette hozzá. 1969 óta működő Bolyai Gyermekotthonban 30 gyerek lakik, a bölcsődésektől a kamaszokig.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek