Fokozott készültség a Capitoliumnál

A rendvédelmi szervek azután kaptak utasítást, hogy hírszerzési információk szerint egy fegyveres csoport a törvényhozás épületének megtámadására készülhet.

A jelentések szerint a fenyegetés egy szélsőjobboldali összeesküvés-elmélethez kapcsolódik, miszerint Donald Trump volt amerikai elnök március 4-én ismét hatalomra kerül, és ezzel párhuzamosan ezrek érkeznek a fővárosba, hogy megpróbálják eltávolítani a demokratákat hivatalukból. Eredetileg március 4. volt az elnöki beiktatás napja az Egyesült Államokban, amelyet 1933-ban változtattak január 20-ára.

A hatóságok megfigyelték például a Three Percenters nevű, kormányellenes fegyveres csoport tagjai közötti internetes beszélgetéseket, amelyekben szó volt a Capitolium elleni esetleges csütörtöki támadásról. A Three Percenters tagjai közül többen részt vettek a törvényhozás épületének január 6-ai megtámadásában.

A kongresszus alsóháza szerda este befejezte heti munkáját. A felsőháznak, azaz a szenátusnak azonban csütörtökön is mozgalmas napja van. A rendőrség fokozott erőkkel védi a Capitoliumot és környékét, valamint a Nemzeti Gárda körülbelül 5200 tagja is az amerikai fővárosban van Joe Biden elnök beiktatása óta. A törvényhozás épületét továbbra is magas kerítés veszi körül, amelyet még január 6. után állítottak fel a Capitolium körül. - írja az infostart.hu.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet