Ünnepi keretek között tartotta 35 éves jubileumát a Szombathelyi Határőr Nyugdíjasok Egyesülete a Vas Vármegyei Rendőrkapitányság Söptei úti épületben, Szombathelyen. A program hozta a klasszikus forgatókönyvet: csapatzászló-bevonulás a határőr himnuszra, a Himnusz, beszédek, díjátadó, majd műsor versmondással és ebéd.
A hivatalos részt Béndek József nyugállományú rendőr-határőr altábornagy, az egyesület elnök-helyettese nyitotta meg, majd az egyesület elnöke, Ilauszki Tiborné is köszöntötte a résztvevőket. A beszédekben visszatérő motívum volt, hogy a szervezet 1991-ben, 27 fővel indult, azzal a céllal, hogy a szolgálat megszűnése után is megmaradjon a közösség.
Az azóta eltelt 35 évben az alapító tagok és a bajtársak körül is többen távoztak az élők sorából, rájuk egyperces néma csenddel emlékeztek meg.
A hangsúly ma is ugyanaz, mint az elején: közösség, hagyományőrzés, egymás segítése. Kirándulások, találkozók, városi rendezvények, koszorúzások – és az a fajta összetartás, amit kívülről nehéz pontosan megérteni.
Viszont a hivatalos program előtt kicsit sikerült közelebb kerülnünk a határőr-életérzéshez.
„Egy stampedli pálinka volt a limit”
A rendezvény kezdése előtt néhány nyugdíjas határőrt arról kérdeztünk, milyen történetek maradtak meg nekik a szolgálatból. Szerencsére voltak, akik szívesen emlékeztek vissza egy-egy érdekesebb szolgálati napra.
Az egyikük a műszaki század parancsnoka volt egykor, és egy jutalom kirándulást idézett fel, amelyet az elektromos jelzőrendszer felszedése után szerveztek. Ehhez megkapták a szolgálati kisbuszt és azzal mentek el Sopronba, Fertőrákosra és Nagycenkre, ahol még a Széchenyi István Emlékmúzeumot is megnézték.
Egy másik történet már egy szolgálati fegyelemsértés történetét mesélte el:
„Amikor Csepregen voltunk szolgálatban megbeszéltem a helyi vendéglátóssal, hogy senkinek ne adjon el nagy mennyiségű bort. Megállapodtunk: fejenként egy stampedli pálinka, fél deci tömény. Ezt tartani is akartam.”
„Hát mire visszajöttünk, persze már nem volt meg a készlet. Ma már nyugodtan mesélem, mert a bűncselekmény elévült” – zárta a történetet.
„Örültem, hogy magasan mennek a lövedékek”
A legsúlyosabb történet a délszláv háború idejéből jött.
Az egyik határőr egy olyan szakaszon szolgált, ahol a magyar terület egyfajta „félszigetként” nyúlt be a konfliktuszónába: egyik oldalon szerbek, a másikon horvátok.
„Éjszaka mentünk szolgálatba, és láttuk, hogy fölöttünk lőnek át egymásra. A fényjelzős lövedékek nyomát lehetett látni a levegőben.”
A hangját kevésbé hallották – túl messze volt –, de a látvány így is elég volt.
„Örültem, hogy magasan mennek, nem alacsonyan. Mert nekünk ott kellett járőrözni.”
Azt is látta, amikor egy horvát repülőgép támadta a túloldali szerb laktanyát.
„Ilyet nem sok ember lát az életében.”
Fogoly a buszon – aztán már sehol
A harmadik történet inkább filmszerű volt.
Menekülteket szállítottak Nagylakra, majd visszafelé is vittek egy embert. Útközben megálltak Simontornyán egy kávéra.
A busz zárva volt, de mire visszaértek, az utas eltűnt.
„Meglépett a lezárt buszból.”
Hogy pontosan hogyan, az nem derült ki.
Aranyfóliás kép, határőr érmek és Zsolnay emléktárgyak
Amíg mi sztorizgattunk sor került a díjátadókra is:
Aranyfóliás képet kapott:
Zsolnay emléktárgyat adományoztak:
Határőr aranyérmet adtak:
Határőr toll és kép elismerést kapott:
Valamint a kerek születésnapi évfordulót ünneplőket is köszöntötték, köztük Juhász Lajost, nyugállományú határőr főtörzszászlóst 85., illetve Molnár Györgynét és Mihályi Ervin nyugállományú rendőr ezredest 70. születésnapjuk alkalmából.
Emellett Ilauszki Tiborné is kapott egy elismerést, illetve a Szombathelyi Határőr Nyugdíjasok Egyesülete is több plakettet kapott a 35. évfordulóra, illetve egy polgármesteri köszöntőt, amelyet Nemény András nevében Kelemen Krisztián városi képviselő adott ét.
