„Fontos ember” a kórházban – vádemelés lett a vége

Terrorizálta, kirúgással fenyegette a kórházigazgatót és a nővéreket.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki fenyegetéseivel beavatkozott a kórházi dolgozók munkájába, és az utasításainak teljesítésére kényszerítette őket. - számol be a különös esetről a 24.hu.

A 47 éves elkövető édesapját 2017 őszétől tavaly februárig kezelték az egyik Veszprém megyei kórházban. A férfi rendszeresen bejárt látogatni az apját, ám rá sem hederített az egészségügyi intézmény szabályaira. Rendszeresen beleavatkozott a nővérek munkájába, és kirúgással fenyegette őket, hogy a többi beteghez képest aránytalanul több időt fordítsanak az apja ellátására. A nővérek abban a tudatban, hogy befolyásos emberről van szó, tartottak tőle.

A férfi az egyik alkalommal az ebédosztást végző nővért utasította, hogy azonnal hagyja abba munkáját, és cserélje ki az édesapja lepedőjét. A nővér hiába mondta, hogy elfoglalt, a férfi a már korábban is megfenyegetett nővért az ágyneműcserére utasította, aki az állása elvesztésétől tartva eleget tett a felszólításának. Miután a feladathoz egy másik munkatársának a segítsége kellett, a betegek ebédeltetése teljesen leállt.

Más alkalommal a férfi egy olyan osztályos nővért utasított apja azonnali ellátására, aki éppen egy rosszul lévő beteggel foglalkozott. A nővér hiába kért türelmet, az elkövető felszólította, hogy nyomban induljon, a nővérke pedig állása elvesztésétől tartva otthagyta a másik beteget. A férfi 2018 decemberében a gyógyszerelosztást végző éjszakás nővért utasította, hogy azonnal menjen be az édesapjához, és lássa el. Mivel a férfi korábban már többször az állása elvesztésével fenyegette, a nővérke nem mert ellentmondani, és munkáját félbehagyva eleget tett a felhívásnak.

A férfi édesapját 2018 őszén az addigi aktív osztályos helyről a krónikus osztályra akarták áthelyezni, mire a férfi a kórház igazgatójának a megfenyegetésétől sem riadt vissza, és közölte, ha bármi történne apjával, annak beláthatatlan következményei lesznek, ellehetetleníti a munkáját. Átszállításra végül nem került sor, hanem a beteg kórtermét alakították át krónikus kórteremmé. Az ügyészség a férfit négyrendbeli közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg, és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt az ügyben eljáró Veszprémi Járásbíróságnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek