Fordulat a Zsanett-videó történetében

Azt nem tudjuk, hogy Zsanett helyett végül ott volt-e valaki a szökőkútnál ma ötkor, de azt igen, hogy a híres videót négy nap alatt több mint egymillióan nézték meg. Meg azt is, hogy nem "kamu videó", nem bújtatott Vodafone-reklám, mint ahogy sokan sejtették. Nagyon is valódi.

Mint ahogy sajnos az is, hogy a főszereplő, Babály Pista beteg. Méghozzá súlyos beteg. A Ripost találta meg a videó főszereplőjét a Heves megyei Kálon.

Pista beszámíthatatlan állapotban van

A bulvár portál cikkéből kiderül, Pistának áttétes agydaganata van, arra szed gyógyszereket, beszámíthatatlan. A gyámját sikerült is megszólaltatniuk, aki elmondta, megszégyenítve érzi a családot, ezért feljelentették a videó készítőjét és közzétevőjét.

A Zsanett-szálat is boncolgatták: a lány az utcán találkozott Pistával, ám mivel tudott betegségéről, kedves szeretett volna lenni, nem hajtotta el. Aztán Pista két napra rá üzent a videóval.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű