Azt mondta, eltévedt.
Február 17-én, szerdán 13 óra 20 perckor kapott bejelentést a rendőrség arról, hogy az M86-os számú gyorsforgalmi autóúton, Beled és Zsebeháza között egy nő a forgalommal szemben biciklizik.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Beledi Rendőrőrs járőrei néhány percen belül megtalálták, majd igazoltatták a hölgyet, aki a rendőröknek elmondta, hogy eltévedt.
A magyarkeresztúri nőt az egyenruhások a szolgálati gépkocsival biztonságban levitték az útról, míg a kerékpár elszállításában a Magyar Közút munkatársai nyújtottak segítséget.
Az asszonnyal szemben a rendőrök helyszíni bírságot szabtak ki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.