Forma1 nézők nélkül: Bahreinben ez lesz

Persze, hogy a vírus miatt.

A koronavírus a Forma-1 versenynaptárát is átírta már, a kínai futamot már el is halasztották, de még több másik nagydíj is veszélyben van. A legfrissebb hír, hogy a március 19-22. között zajló Bahreini Nagydíjat megtartják, de nézők nélkül. A bahreini versenypálya jelentette be, hogy a nemzetközi partnerekkel és a királyság egészségügyi hivatalával tárgyalva arra jutottak, hogy nem fogadnak nézőket a versenyen. Azt írják, hogy a kínai koronavírus terjedése miatt nem lenne helyes ha engednék, hogy a több ezer külföldi turista és a helyi nézők érintkezésével fokozódna a járvány.

A szervezők megjegyzik, eddig Bahrein hatékonyan védekezett az új vírus ellen, hamar izolálták a fertőzötteket, és eddig az is sikeresnek bizonyult, hogy előírták a lakosoknak a nagyobb fizikai távolság tartását. A futamon viszont lehetetlen lenne betartatni ezeket az előírásokat. Egy másik közel-keleti miniállamban, Katarban is átírta a motorsport versenynaptárat a vírus, Dohában a hétvégén nem rendezik meg a MotoGP-futamot, mert az olaszok nem utazhatnak be az országba, és a legtöbb csapat olasz munkatársakkal is bír.

A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj is ezért kerülhet veszélybe, mert a beutazó olaszoknak egészségügyi karantént rendelhetnek el. A Ferrari, az Alpha Tauri és a gumibeszállító Pirelli is olasz bázisú, nélkülük nehezen képzelhető el a futam. A helyzetre reagálva a Forma-1 technikai igazgatója, Ross Brawn korábban azt mondta, hogy ha akár csak egy csapat is lemaradna egy futamról kormányzati intézkedés miatt, akkor az a futam nem számítana bele a világbajnokságba – vagyis jó eséllyel megtartanák a futamot, csak komolyabb tét nélkül. Amennyiben viszont egy vagy több csapat saját döntésére nem utazna el egy versenyhelyszínre, akkor vb-futamot rendeznének, mert ez már nem a csapatokon kívülálló okot jelentene.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek