Fotókon nézheti végig, hogy jutott el Szombathely polgármestere az elismert mentőorvosból a kifáradt politikusig

Dr. Puskás Tivadar első politikai korszakával most nem foglalkoznánk. 2006-tól 2010-ig országgyűlési képviselő volt, majd második korszakként 2010-től lett Szombathely polgármestere.

Első képünk 2008-ból való. Igazán elemében, egy mentés helyszínén, mentőorvosként.
Tánczos Mihály

A második fotó 2010-ben készült. Egy boldog embert láthatunk rajta, a győztes önkormányzati választások után. A háttérben Puskás jövendő alpolgármesterei, Marton Zsolt és Illés Károly.

Egy boldog ember
Mészáros Zsolt
És még mindig 2010 a győztes választás. Felállt a várost vezető csapat. A háttérben a most sokat árulózott, akkor csapattag Molnár Miklós. Meg a később sok gondot és országos botrányt okozott Marton Zsolt és Lazáry Viktor.
Mészáros Zsolt

A polgármester ajtaja mindig nyitva áll! Mondta még ugyanebben az évben, amikor a Nyugat.hu stábja is körülnézhetett az irodájában. Aztán ez az ajtó egyre kevesebbet nyílt ki.

Puskás irodája falán a mentőszolgálat fotóját mutatja a nyugatos interjúban.
Mészáros Zsolt
És az erkélyéről megszemlélte a várost.
Mészáros Zsolt

2012-ben még arról nyilatkozott nekünk, hogy a politikusoknak van hová fejlődniük. Aztán 2013-ban már inkább az újjáélesztésé lett a főszerep. Szombathely az újjáélesztés városa lett, tanulták a technikát a politikusok, hivatalnokok, sőt, még a Nyugat.hu stábja is, hisz a cél valóban nemes volt, csak egyeduralkodóvá vált...

Roznár Gyöngyi főszerkesztő teljes figyelemmel hallgatja Puskást
Mészáros Zsolt

Meg is születtek az első poénos képek, ahogy Puskás Tivadar újjáéleszti az univerzumot.

Puskás Tivadar újraéleszti az univerzumot
Például ez, meg ha rákattint, mögötte látja a többit is.
-
2014-ben már olyan fontos volt a szereplés, hogy egy átadón piszoárokkal pózolt
Vágvölgyi Bálint
Vagy csokikat gyártottak Hendével - mintha azóta már megbomlott volna az édes összhang - és a Hali focistákkal
Bonyhádi Zoltán
2017-ben ilyen látványosan vették birtokba a felújított Csónakázó-tó padjait.
Vágvölgyi Bálint
Sőt, még dobolt is a Sportházban a Cseh Tamás program bemutatóján
Garai Antal Atom
Ha kellett, még az ellenzékiekkel is szedett szemetet
szombathely.hu
Fehér öltönyben vonult a sor elején
szombathely.hu/Cseh Gábor
De a vége mégis az lett, hogy az összes frakciótársa magára hagyta és egyedül élte végig az ellenzéki hatalomátvételt, amikor rendkívüli közgyűlést tartottak a rabszolgatörvényről
Kovács Dávid
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet