30-as sebességkorlátozás, megállni tilos - Új forgalmi rend több szombathelyi utcában

De van, ahol a szakemberek nem javasolják a sebességkorlátozást, hiába kérik a lakók.

Lakossági megkeresésekre hivatkozik a szombathelyi közgyűlés Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottsága elé kerülő anyag, ami több helyen is a forgalmi rend megváltoztatását javasolja.

A maximális sebesség 30 km/h?

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

30 km/h-s sebességkorlátozást terveznek az Áprily Lajos utcában. Az indoklás szerint az út szélessége, a burkolat állapota és az egyenes vonalvezetés lehetővé teszi a nagyobb sebességű autózást, az utcában kétirányú gépjármű, kerékpáros és gyalogos forgalom folyik.

Felmerült az egyirányúsítást is, de azt elvetették, mert az utcában főként csak az ott lakók közlekednek.

A Fogaras utcában nem indokolt a 30-as tábla
Google Maps

A Fogaras utcából egy lakó jelezte, hogy többször is gyorsan hajtottak az autók, és kérte, hogy itt is legyen 30 km/h a maximálisan megengedett sebesség.

A szakemberek azonban felhívják a figyelmet, hogy az utca mindkét oldalán – a lakóházak, az orvosi rendelő és a bölcsőde előtt is – önálló járda van, ahol biztonságban közlekednek a gyalogosok. Az orvosi rendelő és a bölcsőde sem generál nagyobb gyalogos forgalmat, mert a másik oldalról közelítik meg azokat.

Így a bizottság nem javasolja a Fogaras utcában a sebességkorlátozást.

Megállni tilos!

Mint az anyag írja, az Esterházy utcából a Horváth B. körútra kihajtáskor a körúton parkoló járművek kitakarják a kilátást, ami veszélyes helyzeteket is okozhat.

A bizottság ezért javasolja, hogy a Horváth Boldizsár körút 19. számú ház előtt, az Esterházy utcától számított 15 méteres szakaszon tiltsák meg a megállást.

Az Esterházy-Horváth Boldizsár kereszteződésében a parkoló autók akadályozzák a kilátást
Google Maps

A Savaria Plaza előtt, a Körmendi út szélén is megtiltják a megállást, a parkolást a rakodási területnél, mivel a parkoló autók miatt sokszor akadályoztatva van a rakodás.

Viszont a rakodási terület előtti három darab parkolóhely továbbra is megmarad.

A javaslatokról a Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság dönt majd saját hatáskörében, ezek az ügyek nem mennek be a közgyűlésre. Ha a bizottság elfogadja a javaslatokat, akkor az új szabályok hamarosan életbe is lépnek.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet