A HungaroMet honlapja szerint péntekre 18 megyére adtak ki figyelmeztetést zivatarok kialakulása miatt. Egyedül Baranyában nem számítanak ilyenre.
Azt írják, a felhőzet, valamint a csapadékhajlam estére fokozatosan csökken. Az északnyugati, nyugati szelet többfelé élénk, néhol - főként a zivatarokat - erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet általában 23 és 28 fok között valószínű, de a felhősebb északkeleti tájakon ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő.
Szombaton elkezd melegedni az idő. Napsütés várható kevés gomolyfelhővel. Futó záporok előfordulhatnak. A nyugatias szél többnyire mérsékelt marad. Délután 26, 31 fok valószínű.
Vasárnapra már gyakorlatilag visszatér a kánikula, hajnalban 11, 19, délután 29, 35 fok várható.
És hétfőn még ennél is melegebb lesz, a maximum-hőmérséklet 32, 38 fok között valószínű.
Keddtől ismét változékonyabbra fordul az idő, főként az északi és nyugati tájakon növekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye, de közben itt marad a meleg.
Az északnyugatira forduló szél megerősödik, viharossá fokozódik - nem csak zivatarok környezetében. A hajnali 17, 22 fokról délutánra 27, 36 fok közé melegszik fel a levegő, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.