Több mint a tízszeresére drágult a bérlet Mészáros Lőrinc szegedi fürdőjébe

A korábbi 93 ezer forint helyett 1 millió 116 ezer forintot kellene fizetni érte.

1 millió 116 ezer forintba kerül mostantól a korlátlan évesbérlet a Napfényfürdőbe - írja a szegeder.hu. A lapot egyik olvasójuk kereste meg a drasztikus bérletár-emelkedésének történetével.

Eddig 99 ezer forint volt a korlátlan, felnőtt évesbérlet a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels Zrt. tulajdonában álló szegedi Napfényfürdő Aquapolisban. A szegeder.hu olvasója szerint ez a bérlettípust már nem kapható, csak 10, 20 vagy 30 alkalomra szóló bérletet lehet vásárolni, 39 ezer, 69 ezer, és 93 ezer forintért.

Így, ha valaki minden nap menne a fürdőbe, akkor 12 x 93 ezer, vagyis összesen 1 millió 116 ezer forintot kell fizetnie.

És még így is kimarad 5 nap az évből, amire nem érvényes a 12 darab, egyenként 30 napra szó bérlet. Ez az áremelkedés egyébként 1027 százalékos drágulást jelent.

Az olvasó felhívta figyelmünket arra is, hogy ugyanakkor megszüntették a felnőtt bérletekhez korábban ajándékként járó 1 db ingyenes és a további kedvezményes gyermekbérleteket.

szállás.hu

"A fürdővendégek (akik a kedvezőtlen díjjegyzéket egyáltalán észrevették) kivétel nélkül fel vannak háborodva, és méltánytalannak tartják az egészet. A fürdő Facebook-oldaláról a bíráló megjegyzéseiket azonnal eltávolítják. A legtöbben azt tervezik, hogy átmennek az önkormányzati fenntartású Sportuszodába (vagy a Tiszavirágba), mivel ennél még azok is jóval olcsóbbak.

Az egészségügyi gondokkal küszködők számára azonban ez nem feltétlenül jelent megoldást, ugyanis ők a Napfényfürdőben a sportolás mellett különféle wellness-szolgáltatásokat is igénybe vehettek"

- írta a lapnak olvasójuk.

A szegeder.hu megkereste a fürdőt, ahol elismerték, hogy valóban megújították bérletrendszerüket. De az írták, „a korábbival nem összehasonlítható, az új bérletstruktúra kialakításánál a vezető magyarországi fürdők gyakorlatát vettük alapul”.

Szerintük nem lehet 12-szeres emelkedésről beszélni, de azt hozzáteszik, hogy azért folyamatosan fejlesztik „a dél-alföldi régió legfontosabb fürdőjének infrastruktúráját és szolgáltatásait”, illetve a bérletesek ezentúl a Napfényfitnesst is igénybe vehetik.

Az olvasó azt is megjegyzi, hogy a nemkívánatos, a drágulás miatt kérdőre vonó hozzászólásokat a fürdő egyszerűen törli Facebook-oldaláról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet